Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Már tudják hány éves korig lehet következmények nélkül dohányozni

Már tudják hány éves korig lehet következmények nélkül dohányozni
Dohányosokat vizsgáló nagyszabású tanulmányt tettek közzé amerikai kutatók a napokban, amelyben több mint 550 ezer amerikai felnőtt egészségügyi adatait analizálták az 1997 és 2020 közötti időszakban. Érdekes eredmény született – derül ki, az Index írásából.

Dohányosokat vizsgáló nagyszabású tanulmányt tettek közzé amerikai kutatók a napokban, amelyben több mint 550 ezer amerikai felnőtt egészségügyi adatait analizálták az 1997 és 2020 közötti időszakban. Érdekes eredmény született – derül ki, az Index írásából.

A soha nem látott méretű kutatásban arra a következtetésre jutottak, hogy azok a cigarettázók, akik 35 éves koruk előtt leszoktak, hasonló halálozási arányt mutattak egy adott időszakon belül az egyáltalán nem dohányzókkal.

Akik viszont 35 éves koruk után is dohányoztak, azoknak jól kimutathatóan megnőtt a halálozási arányuk a nemdohányzókéhoz képest, az életkorral egyre növekvő mértékben. Azok közül, akik 35 és 44 éves koruk között szoktak le, 21 százalékkal, akik még később, 45 és 54 éves koruk között dobták el a cigarettát, 47 százalékkal többen haltak meg, mint a füstmentesen élők társaik – idézi a tanulmányt a lap.

„A dohányzásról való leszokás, különösen fiatalabb életkorban, a dohányzás folytatásával összefüggő relatív többlethalandóság jelentős csökkenésével jár” – mondta John P. Pierce , a Kaliforniai Egyetem Családorvosi és Közegészségügyi Tanszékének emeritus professzora.

A dohányzás ettől még bármelyik életkorban bizonyítottan káros, és minél korábban hagy fel a dohányzással, annál jobb. A 35 év a legkésőbbi életkor a leszokáshoz, ha el akarjuk kerülni a visszafordíthatatlan egészségügyi károsodásokat, ilyenkor még nem feltétlenül jelentkeznek a szervezet károsodásának jelei.

"Ez a harmadik nagy tanulmány, amely arra utal, hogy a 35. életév az optimális életkor a leszokáshoz, különösen azok számára, akik fiatalon kezdenek el dohányozni"– írta a professzor a tanulmányhoz fűzött kommentárjában.

Korábban is már lehetett tudni, milyen hatással van a szervezetre, ha letesszük a cigit, de ez eddig nem volt életkorhoz kötve. 10 füstmentes év elteltével a tüdőrák kockázata nagyjából felére csökken az aktív dohányos időszakhoz viszonyítva. Mindemellett a száj-, torok- vagy hasnyálmirigyrák kialakulásának valószínűsége is jelentősen csökken. A dohányzásról való leszokás után 15 évvel szívkoszorúér-betegség, valamint a hasnyálmirigyrák kialakulásának esélye megegyezik egy soha nem dohányzóéval. 20 év elteltével a dohányzás okozta halálesetek kockázata, ideértve a tüdőbetegséget és a rákot is, egy olyan ember szintjére esik vissza, aki soha életében nem gyújtott rá.

forrás: mdksz.hu